2010. július 30., péntek

A szeretet azt a vágyat kelti életre a szívemben,hogy a másik boldog legyen,és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni:...időt adni neki,ha időre van szüksége,...figyelmet,ha figyelemre van szüksége,...szabadságot,ha szabadságra van szüksége.
Ha végleg elhagysz, az én életemnek megszűnik az értelme. Ha hagylak elmenni, soha többet nem látlak viszont. De hiába próbálok küzdeni ellene, csak halasztom a halaszthatatlant. Szembeszállok mindennel, hogy még egy percet eltölthessek veled, és ha ez lehetséges, akkor egész életemben érted fogok küzdeni, azért az egyetlen percért, és azért az egy kimondatlan szóért!

2010. július 25., vasárnap

A szerelem olyan, mint az élet, csak a halállal érhet véget!
Szeretni semmi. Ha szeretnek, az már valami. Ha szeretsz és szeretnek, az a minden.

A legnehezebb dolog szeretni valakit, hagyni, hogy hibázzon és ennek ellenére tovább szeretni őt.

2010. július 19., hétfő

Azt kérded tőlem,
mit akarok tőled,
és én nem tudom a választ.
Csak azt tudom,
ha meghallom a hangod,
akkor én boldog vagyok,
csak azt tudom,
szeretném
kékre festeni életednek az egét,
soha ne takarja felhő a Napodat.
Én csak azt tudom,
hogy szeretném lebontani a tornyokat,
hogy semmi ne akadályozza
a világ zenéjét,
hogy hozzád eljuthasson
Én csak azt tudom,
hogy szeretnék olyan világot neked,
ami olyan,
mint egy óriási gyönyörű festmény,
mely mellett minden más festmény eltörpül.
De tudom, nem tehetem.
S mert a napod nem tudom az égen tartani,
hát elmegyek a sötéttel barátkozni,
hogy megtaláljam benne a szépet,
hogy Neked ajándékozhassam.

2010. július 17., szombat

Én a földben,
Ő az égben.
Én a ködben,
Ő a fényben.
Én a holdban,
Ő a napban.
Én ebben,
Ő meg abban.
Én a fűben,
Ő a fában.
Én a zöldben,
Ő virágban.
Én a fagyos,
Ő a forró.
Én a farkas,
Ő a holló.
Én valóság,
Ő meg álom.
Én gyarlóan
Őt csodálom.
Az a fajta lány vagyok, aki nevetésben tör ki egy olyan dolog miatt, ami egy nappal azelőtt történt : )


Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos... Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi..

A bαяátoк oℓчαиoк мiиt α csiℓℓagoк,иεм ℓátjuk őкεt мiиdig,dε tudjuк,ђogч vαииαк.♥♥♥

2010. július 11., vasárnap

A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá:
- Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz?
- Rejtőzz el az emberi szívben - válaszolt a Mester. - Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.
"Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél erre a földre. Terméketlen maradsz, mint a tűzliliom, aminek illata megöli a legyeket. Ha életet hoznál mégis a világra, magad ölnéd meg azt is , és nem tehetnél róla. Borzalmas írás van a tenyereden, leány... és az írások ellen nem tehetünk semmit. Te vagy a bosszú angyala, akinek boszorkány a neve... szép és borzalmas a sorsod, félelmetes és gyönyörűséges... kívánságod parancs a poklok hatalmasai előtt, vágyad beteljesül, mielőtt kimondanád... gyűlöleted vért és tüzet teremt, s csókod nyomán kinyílik a halál..."
Rózsaszirmok

Leszállt az alkony s egy gyenge szellő
Tündér-rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...
Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...
Ha jött az est, ott dalolt a szellő,
A bércen harsogott a vad patak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak...
Hanem egyszer, zúgó fergetegben
A Szélkirály orkán-csapata jött,
És elragadva a tündérlányt
Eltűnt a sötét fellegek mögött...
Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...
Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Miket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok

2010. július 1., csütörtök

Az embereknek vannak hegeik mindenféle szokatlan helyen, mint valami titkos térképe saját múltjuknak, mint régi sebeik táblázata. A legtöbb sebünk begyógyul, csak egy heget hagyva maga után. De némelyik nem. Vannak sebek, amiket mindenhova magunkkal viszünk, és bár a vágás régen volt, a fájdalom még kitart. Mi a rosszabb, új sebek, amik szörnyen fájnak, vagy a régi sebek, amiknek rég meg kellett volna gyógyulni, de nem tették? Talán a régi sebeink megtanítanak valamit. Emlékeztetnek rá, hol jártunk, és mit győztünk le. Leckét adnak, hogy mit kerüljünk el a jövőben. Szeretnénk ezt hinni. De ez nem így van, ugye? Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnunk, újra és újra és újra.
Dédelgess azzal a nemes gyengédséggel, melyet nem találtam meg másban, csak benned!
És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, aki megtanít egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel, hogy léteznek csodák. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok.