Quando avevo cinque anni, mia madre mi diceva sempe che la felicità era la chiave della vita. Quando sono andata a scuola, mi hanno chiesto cosa volessi essere quando sarei cresciuta. Ho scritto "felice." Mi hanno detto che non ho capito la consegna e io gli ho detto che non hanno capito la vita. ~ Öt éves voltam, amikor anya azt mondta, hogy a boldogság a kulcs az élethez. Amikor iskolába mentem, megkérdezték, hogy mi akarok lenni, ha felnövök. Azt mondtam, hogy boldog. Azt mondták, hogy nem értem a feladatot, én pedig azt mondtam, hogy nem értik az életet. (:

Megcsókoltam. Ott, az utca közepén, amikor az egész világ ott volt körülöttünk. Mindenkinek van olyan pillanata, ami örökké tart, s ha választhatnék, az enyém ez lenne.

" A legjobb amit tehetsz, hogy keresel egy olyan embert, aki pont olyannak szeret, amilyen vagy... Jókedvűen, rosszkedvűen, szépen, csúnyán, csinosan, akármi... Keresd meg aki elhiszi, hogy a nap is csak érted kel fel... Mellette érdemes kitartani.... "

Arcodba vágtam, hogy felejts el, de közben vártam, hogy átölelj.

Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak,
tömd be fülem: én hallom hangtalan szád,
lábatlanul is elkúszom utánad,
és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

A fantáziád minden esetben tökéletesebbé teszi a fiút/lányt, mint amilyen az valójában. ...és amikor kiderül, hogy nem olyan, amilyennek elképzelted, akkor pedig tökéletlenebbé teszi, mint amilyen valójában.

A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.

Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.

Az igazi szerelem végén a halál áll, és csak is azt a szerelmet mondhatjuk szerelemnek, amelynek a végén a halál várakozik.

Ha mindenedet
odaadnád érte -
mit adhatnál neki?

Te és én nem vagyunk egyformák. Más világban élünk, mégis te tanítottad meg nekem, mi az igaz szerelem. Te mutattad meg, mit jelent törődni valakivel, és ettől én jobb ember lettem.

"Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved."

"A szeretet az, amikor a kutyusom megnyalja az arcom akkor is, ha egész nap nem foglalkoztam vele."
♥♥♥kishercegnőm♥♥♥

Látod, hogy jön, és tudod előre, mit akar kérdezni. Azt szeretné tudni, mért vagy szomorú. Te reflexből kivágod a választ: 'Nem vagyok szomorú, csak szimplán rossz napom van.' , és hasonlók. Erre ő ezt mind elhiszi, és egy szó nélkül elmegy. Pedig mennyire szeretném egyszer, csak egyszer azt mondani: 'Azért vagyok szomorú, mert kegyetlenül beléd szerettem és ez az érzés visszafordíthatatlan.' Mit meg nem adnék érte, ha egyszer a szemébe merném vágni, majd következne a happy end, bevallaná, hogy ő is így érez, s boldogan élnénk, míg meg nem halunk. Kár, hogy ez itt a valóság, és bár bármi megtörténhet, erre igen kicsi az esély. ♥

Tudod milyen az amikor nem tudsz megszólalni a másik ember mellett és csak hallgatod a másik lélegzetét, szívverését, érzed az illatát? Annyira sok mindent akarnál kérdezni de nem tudsz mert leköt hogy megsimogasd az arcát, fogd a kezét, érezd minden mozdulatát. Beléd szerettem egyszerűen és tisztán.

Pedig a szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk, és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált.

Megtanítottál szeretni, látni, érezni. Én most már csak téged látlak,téged érezlek és csak téged szeretlek. Én nem tudom meddig, és nem is akarom tudni, mert csak ma van, csak most, csak az a pillanat, amíg mellettem vagy, amíg látlak és érezlek,amíg szeretsz, s szeretlek!♥

Szivárványt szomjazik szemem.
Tiszta színeket,
Lágy ívvé görbült sóhajokat.

Meddig várjak még?

Szavaim szétfolynak,
Megfoghatatlanul kicsúsznak
Ajkaim közül.

Hiába keresem, már nem találom
Az egyszerűt, a tisztát.
Hegyek rejtik a cifra városok piszkát.

Szólj, hogy merre menjek!

Halljam a hangodat!
Talán még van kiút.
Rohanj, szaladj!

Rohanok utánad.
Egyszer csak átérünk
A szivárvány alatt!

Rengetegszer kaptam döfést, szúrást, verést és egyéb sérülést. De egyik sem járt a közelében sem annak a fájdalomnak, amit most éreztem, amikor láttam a száját arra a másik szájra tapadni.

Néha az ember azt hiszi, hogy jön majd valaki, aki magával hoz egy másik világot…Aztán rájössz, hogy ő is ezen a Földön él… Pedig pont ez a lényeg… Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él… És hozzon el egy világot… De ne egy másikat, hanem ezt… A miénket… Csak kicsit másképp…Jöjjön valaki, akivel máshogy látod a világot… Akivel máshogy éled meg a mindennapokat…Akivel szebbek lesznek az álmos reggelek… És még szebbek az éjszakák… Akivel a percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek… Aki ott tud hagyni a szívedben valamit, ami akkor is segít szebbé alakítani a valóságot, ha ő nincs melletted…

SÍRSZ; mert nagyon fáj ami történt,VÁRSZ; hogy visszatérjen akiért megtörtél..FEKSZEL; párnák között könnyekkel,ALSZOL; magány közt a sötétben.ÁLMODSZ; arról, hogy majd visszatér,KELSZ; úgy h még mindig egyedül élsz.REMÉNYKEDSZ; hogy legalább még látod egyszer,CSALÓDSZ; mert álmodoznod nélküle kell.ÉLSZ; úgy hogy már nem szeret,HALSZ; mert úgy érzed jobb lesz így neked.

a lány, aki sebezhetetlennek tűnt, megtört .. a lány, aki annyira erősnek látszott, összeomlott .. a lány, aki mindig nevetett, most zokogott .. aki sosem hagyta abba a próbálkozást, most végleg feladta ..

"Megnéztem a szótárban a vonzó, a helyes, az édes, és a szexi szavak értelmezését, és nem csodálkoztam rajta, hogy a te neved volt odaírva."

"Az élet egy angolkeringő, melyet eltáncolhatsz a sírig, s életed csak attól függ, kivel táncolod végig."

"Köszönöm, hogy szeretsz, féltesz, vigyázol rám, hogy betakarsz, ha fázom, átölelsz, ha félek, és hogy neked reggel is szép vagyok. Köszönöm, hogy a szemembe nézel és tudod, hogy mit gondolok. Köszönök mindent, amit adtál és mindent, aminek te örültél. Köszönöm, hogy vagy nekem és hogy szerethetlek!"

A színes képek meg tudják mutatni a ruhák színét, de a fekete – fehér képek azok, amik megmutatják a lelkünk színeit.

A honvágy számomra megszokott lelkiállapot. Mindig hiányérzetem van, mindig vágyom valaki vagy valami után, mindig szeretnék visszatérni valami képzeletbeli helyre. Az életem egy nagy vágyakozás, mert mindig csak utánad vágyakozom. Egyre nehezebben viselem el, ezt a kínt, mert hiába telnek el hosszú hónapok lassan félév is, mégis olyan, mintha minden tegnap lett volna! Nem múlnak az érzések, ellenkezőleg minden egyes nélküled töltött nap egyre jobban megkínoz, csak azért nem adtam még fel, mert tudom, hogy visszajössz!

A horzsolásokat mindenki alábecsüli. Pedig fájnak. És még jobban fognak fájni, ha alszom rájuk egyet. Semmi sem fogható ahhoz, mint amikor egy derekas verés után reggel fölébredünk. Olyan, mint egy az egész testre kiterjedő másnaposság.

Volt egy világ, amelyért érdemes volt élni és meghalni.
Ez a világ meghalt. Az újhoz nincs közöm.

Komáromi János: Esti szivárvány

VÖRÖS csíkokat fest az égre
a vérző alkonyat
bőröd alá rejt el a Nap
ébredő vágyakat

NARANCS színek csorognak
az elalvó tájra
ahogy a méz tekeredik
a kanálra

SÁRGA szemekkel bámulnak rám
az elő tűnő csillagok
pedig volt idő
hogy azt hittem: nem vagyok

ZÖLD fűszálak tengere
borítja a földet
az előbújó árnyak
félve üdvözölnek

KÉK tükrét a tó
szürkére cseréli
éj-sötét köpenyét a szél
vállamra teríti

IBOLYA keveredik
fekete éjbe
a szivárvány elsuhan
a messzeségbe...

Komáromi János : Álmomban

Álmomban egy álomról álmodtam
és azt hittem valóság az egész
valami fátyolban égtem a lángokban
és azt hittem a tűz elemészt

de eltűnt a fájdalom és megszűnt a kín
bár lombolt köröttem, ölelt a tűz
fellobogott bennem valami fény
és éreztem minden kínt elűz

magamba szívtam a lángokat
tűzzé vált az egész testem
égő máglyává változtam
és tudtam a világot vörösre festem

Probabilmente sono nel cielo volando coi pesci, o forse nell'oceano nuotando coi piccioni. Vedete, il mio mondo è diverso. ~ Valószínűleg fenn szállok az égen a halakkal, vagy talán a galambokkal úszom az óceánban. Látod, az én világom más. (:

„A legnehezebb dolog a világon: vérző szívvel belemosolyogni a feléd rohanó élet nevű vonat képébe!”

„Kimegyek a temetőbe pihenni, oda, ahol a szívem megszűnik dobogni. Mert azt mondják, ott is van így élet, ott sem tudnék mást szeretni, csak téged!”

„Van egy álom, mely szívemben él, mely rólad szól, és lelkemhez ér. Két karod átölel, szád a számhoz ér, de csak a vágy marad, mert az álom véget ér!”

„Gyűrött az ágy és nem jön az álom. Nem szól zene, hiába várom. Üvölt a csend, és hallgat az élet, rám tör egy érzés: Szeretlek téged!”

„Rád pazarlom minden gondolatom. Érzelmeimet ki nem mutathatom. Én téged hosszan ölelnélek, mert csak miattad élek. Bárcsak elmondhatnám: szeretlek, örülök, hogy megismerhettelek. Végre kiírtam magamból, amit kellet, remélem, ez majd téged feledtet.”

„Ne menj el csendben, mikor még álmodom. Az ébredés pokoli fájdalom. Ordítsd a fülembe: Nem tudlak szeretni!, ha gyűlöllek könnyebb lesz feledni!”

Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.

Ha egy nap úgy adódna, hogy nem ébredsz fel, ha úgy adódna, hogy ez volt az utolsó napod a földön, mondd, büszke lennél arra, amit eddig tettél? Mert ha nem, kezdhetsz mindent jóvá tenni.

Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál.

Azt mondtam, hogy megbocsátok neked, de ez az a fajta megbocsátás volt, amit az ember akkor ajándékoz valakinek, ha tudja, soha többé nem látja. (...) A szerelem néha meghal, néha pedig agyonverik.

Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.

Azt mondják, a szerelem fáj.. de ez nem igaz. A magány az, ami fáj. Valaki elvesztése fáj. A féltékenység fáj. Ezeket a dolgokat mindenki összekeveri a szerelemmel, de valójában maga a szerelem az, ami képes az összes fájdalmat elfedni, és segít abban, hogy újra csodálatosan érezd magad.

Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek.

Ültem, ültem és nem tudtam gondolni semmire, mert minden fájt. Gyötrődtem, mert elhagytak, mert nem értenek meg, mert nem hallanak, csak tettetik. Nem látnak, nem nevetnek rám....őszintén, vagy sehogy. Jobb ez így, biztattam magam, mások is, mégsem megy. Egy helyben toporgok és az érzés néha már annyira eluralkodik rajtam, hogy nem tudok, nem is akarok ellene tenni. Felemészt. Az örök optimista most nyugodni tér, nem megy....talán nem is kell. Elvárják, mindent elvárnak az embertől és újra és újra csak csalódást okozok. Csak még egyszer, egy esélyt kérek, ha kapok. Kitől? Az élettől.

Mi értelme hinni? Miért kell remélni? Amikor azt hiszed, hogy igen, most minden rendben, most valami más lesz, változást érzel, hiszed, hogy jobb, hogy minden nap kicsit többet tartogat számodra, mint az előző és csillogó szemekkel nézel előre. Aztán hideg zuhany. Hiába nézel jobbra vagy balra, előre vagy hátra, mindenhol csak ugyanazt látod, nem tudod merre indulj, ne tudod mit tegyél, nem tudod .....semmit. De még ekkor is remélsz. Még ekkor sem veszted el hitedet abban, hogy lesz más, lesz jobb, szebb és értékesebb. Néha tévedsz. Lehet, hogy ebben is.

"Szerelmes voltam belé, de nem annyira, hogy ez mindent megváltoztasson: csak ahhoz volt elég, hogy mindkettőnket meggyötörjön."

Álomként az álmodban, egyedül a nagyvilágban.

- Mondtam már, hogy szeretlek?
- Ma még nem. De nem kötelező.
- Szeretnem Téged? Ezt nem én döntöm el, nem szabad választás. Így alakult.
- Mondanod nem kötelező.
- Akkor mit mondjak? Hazudjak Neked? Vagy beszélgessünk másról?
- Akármiről beszélgetünk, tudom, hogy szeretsz. Hallom a hangodon.
- Tudod nekem ez néha fáj.- Miért?
- Mert itt ülünk ezen a polcon, egymás mellett, és én nem tudom szeretsz-e.
- Hogyhogy nem tudod?
- Nem mondod sosem.- Szerintem nem kell mondani. Rád nézek, és látod. Megszólalok, és hallod a hangomon.
- De nekem néha kéne, hogy kimondd.
- Akkor mások vagyunk.
- Fogod mondani?
- Fogom. Mert akarod.
- Szeretlek.
- Én is.
- Nem mondtad ki. Most se.- Azt mondtam, hogy én is.
- Az nem ugyanaz.
- Dehogynem. Én is szeretlek.
- Magadtól mondd.- Szeretlek.
- Hát ez most nagyon magadtól volt.
- Neked meg semmi se jó.
- Nem is szeretsz.
- De Te se.- Akkor megegyeztünk.
- Meg.

Majd hátat fordítottak egymásnak, és soha többé nem szóltak egy szót se. A plüssnyuszit végül elvitte egy másik kisgyerek, a plüssmackó pedig örökké bánta, hogy nem mondta ki időben, hogy szeretlek.

Egyszer majd te leszel az én helyemben… Fájni fog. Ezt garantálhatom… Nem lesz halálos, de azt kívánod bárcsak megölne a kín. Ha ez megtörténik szeretném első sorból nézni. Nem foglak sajnálni. Még csak nem is nevetlek ki. Egyszerűen csak nézem ahogy arra vársz, hogy valaki betapasztja az űrt a szíveden, amit egy olyan lány okozott, mint amilyen srác Te vagy. Nem fogok beléd rúgni, de szemem sem fog rebbenni, mikor valaki rád veti a végső csapást. Nem gyűlöllek. Egyáltalán nem. Sőt. Akármit is tettél velem, még mindig ugyanúgy szeretlek. Minden emiatt az érzés miatt van. Arról amit tettél velem, nem akarok többé beszélni. Nem akarok rád gondolni, ezért kérlek, ne keress többé, ne játssz velem, ne mosolyogj rám, ne mondd, hogy szeretsz. Nem akarok mást, csak elzárni a szívem egy kis zugába és elfelejteni, hogy valaha is léteztél…

Nézd ezt a lányt. távolról szánalmasnak tűnhet. minden buliban más pasival látod, de ha közelebb merészkedsz hozzá, látod rajta azt a fájdalmat, amit az élet okozott neki. a legtöbb dologért magát hibáztatta, és ezt tette őt tönkre. belülről teljesen meghalt. nem mer már senkihez kötődni. pedig soha nem volt nagy elvárása, csak egy dolgot kért, hogy szívből szeressék...

Mert fáj, ha rám nézel fáj, ha a közelemben vagy, ha meglátlak, ahogy a korodbeli fiúkkal bohóckodsz. Utálom magam amikor nem bírom ki és hozzád érek. Fáj, amikor rám mosolyogsz, amikor meglátom a csillogást a szemedben vagy csak egyszerűen látom, hogy milyen vicces amikor mérges vagy valamiért. Megrémít a szeretet amit néha mintha látnék a szemedben. . De ezen érzések közül a legrémisztőbb az amit én érzek:hogy amikor rám mosolyogsz, a szívem megremeg. Amikor nem velem beszélgetsz , megszakad. Amikor úgy érzem, hogy szeretsz,legszívesebben magamhoz szorítanálak és soha nem engednélek el. Néha elegem van az egészből, de ilyenkor egy újabb mosollyal ismét magadhoz láncolsz. De mégis az egész az én hibám. Mert szeretlek, amit tudom,hogy nem lehet. . ez a legnyomorúságosabb az egészben. . Hogy soha nem szerethettem volna beléd. Sajnálom...

Ha fiú lennék, úgy gondolom megérthetném, milyen érzés szeretni egy lányt. Esküszöm jobb ember lennék. Figyelnék rá, mert tudom mennyire fáj, amikor elveszíted az egyetlent akit akartál... Mert készpénznek vett téged, és minden amid volt romba dőlt tőle.

Nem zavarom a boldogságod, nem könyörgök, hogy szeress, lesz még idő mikor büszke szíved magától felkeres!

Ezernyi oldalt is tele tudnék írni, hogy elmondjam az érzéseim, de akkor sem értenéd, úgyhogy inkább szó nélkül megyek most el, csak egy apró hangot hagyva magam mögött...ahogy a szívem a földre zuhan és összetörik.

Remélem emlékké válok majd idővel és a múltad leszek, ha akarod, ha eszedbe jutok majd, ha eszedbe jut a mosolyom, néhány kedves szavam, az érintésem... Ez leszek én: egy megfakult emlékkép, mely rád nevet. Múlt leszek, mert a jövőd nem lehettem...

Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyűgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett.

Könnycsepp...

Némán nézek ki az ablakon,
míg egy könnycsepp legördül az arcomon.
Nézem-nézem a tájat, de szívemet elönti a bánat.
A táncoló fények fergetegében
egy párocska sétál kéz a kézben.
A fiú átöleli a lányt boldogan,
majd összeforrnak egy szerelmes csókban.
A szívem utoljára dobbant egy nagyot,
ezzel jelezve, hogy a lelkem távozott.
Távozott abban a pillanatban,
amikor a szívem megszakadt a nagy bánatban.
A fiú a lányt ismét kézen fogta,
majd eltűntek a távolba.
Sokáig néztem még a tájat,
de már nem éreztem többé fájdalmat.
Nem tudtam sírni, se nevetni
csak magamba roskadva lélegezni.
Lehunytam a két szemem és ezt suttogtam csendesen:
"Merre lehet a kedvesem..."

"Vannak azok a pillanatok, amikor már annyira csordultig vagy mindennel... annyira nem érzed a fájdalmat, a hiányt, a csalódást... sőt, már az ürességet sem érzed... Vannak azok a pillanatok, amikor már csak nevetni tudsz. Nevetni a jón, a rosszan, nevetni azon, hogy mennyire pocsék is minden."

Azt hittem szeretnek, pedig csak játszottak velem, minden,amit eddig hittem, romokban hever.Összetört szív, s talán már néma érzések suttogják:nem érdemes sírni, ennyi volt a boldogság.Nehéz a könnyes szemen uralkodni, hisz őt senki sem tudja majd pótolni.Néma minden hisz még fáj a szív, s azt hiszed, hogy soha nem lesz többé így.Talán igazad van, de ha így is lenne, gondolj az együtt töltött, boldog percekre.Hisz annyi minden közös emlék, forró csókok, meleg ölelés...S most minden szertefoszlott.Közös álmok, vágyak, tervek, minden, miket együtt terveztetek.Ennyi volt, s te már tudod, sohasem feleded őt, bárhová is juttok.Az ő szerető nem lehet feledni, mert megtanított arra, hogyan kell szeretni.Forró ölelések, csókok, s minden, mit ajkaitok egymás felé mondott.Ha mostmár vége is, tudd, hogy sohasem feledhet el ő téged, hiszen élete, egy részét szentelte néked.S ezt kitörölni, elfeledni még akkor sem lehet, ha szíve majd egykor egy másikat szeret.Ennyi volt, mi szép volt s jó, hidd el, ez nem múlandó.S hidd el azt, ne kételkedj benne, ha végső búcsúd közeleg, ő lesz az utolsó, ki azt mondja, ég veled, szeretlek, s talán te ezt nem is érted, hogy mért hagytalak el, ha szerettelek téged...

Az ujja lassan végigsimított a gerincemen, éreztem, ahogy felgyorsul a lélegzete. Kezem erőtlenül támaszkodott a mellkasának, és már megint szédültem. Lassan előrehajtotta a fejét, és másodszor is megérintette hűvös ajkával az enyémet, nagyon óvatosan, résnyire nyitott szájjal. És akkor összeroskadtam.

Ahogy ott aludtál, egyszer csak kimondtad a nevem. Olyan tisztán, hogy azt hittem felébredtél. De aztán nyugtalanul forgolódni kezdtél, újra a nevemet motyogtad és felsóhajtottál.Az érzés, ami elöntött erős volt, annyira, hogy megijedtem tőle. És tudtam, hogy többé nem tudom eljátszani, hogy nem veszek rólad tudomást