♥Ha majd az életben fáj valami nagyon, ne mondd senkinek, hogy kacagjon azon. Borulj a párnádra egy csendes éjszakán, s ott sírd ki magad, szívből, igazán. Mert ha az életben boldog akarsz lenni, meg kell tanulnod tűrni és szenvedni. Csalódni kell, hogy újból szeressünk, gyűlölni kell, hogy boldogok lehessünk. Meg kell tanulni nevetni, feledni, sírni, valakit elküldeni, visszahívni. Csalódni kell százszor, ezerszer, hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!♥

mikor az embert már túl sok rossz éri. túl sok csalódás sebzi szívét. túl sok olyan ember bántja meg akiben bízott, akkor eljön az a pillanat hogy csak nevetni tud. mikor már nem fáj a sok vérző feltépett seb, amit mások okoztak. mikor már nem érdekli semmi. ugyanis akkor felébred egy halvány szikra benne hogy már semminek sincs értelme. minden elveszett. az összes dolog ami valaha örömet okozott ekkor homályba vész és nem érdekli semmi. csak nevet fájdalmában....♥

Nem tudom, merre vagy, de valahol már élsz a világban, és egy napon te meg én megérintjük majd ezt a kaput, ezen a ponton, ahol most én. Aztán majd bemegyünk a kapun, betölt minket a jövőnk és a múltunk, és annyit fogunk jelenteni egymásnak, amennyit soha egyetlen ember sem a másiknak. Még nem találkozhatunk, nem tudom, miért. De egy nap minden kérdésünkre feleletet kapunk majd. Minden lépésem közelebb visz egy hídhoz, amelyen át kell mennünk, hogy találkozhassunk. Ugye, nem lesz nagyon sokára? Ugye nem?

Miért érzem azt hogy semmit nem érek?
Miért nem kapok soha, amikor mástól kérek?
Miért nevetek kívül amikor belül félek?
Miért nem hiszem, hogy fontos lehet még az élet?


Tudom, hogy nem lesz soha fontos az élet
Már nem nevetek kívül, hiszen belül félek
Már tudom, hogy nem kapok soha, amikor kérek
S nem hiszem hogy vagyok valaki, mikor semmit sem érek

Szeretlek ha néha is csak látni téged,
szeretem, ha a hétköznapod elmeséled,
olyan jó hallani rólad,
tudni, hogy éppen mit csinálsz, hol vagy,
szeretem várni, hogy hozzád bújjak,
és álmodhassak újat, újat...

Legközelebb azok állnak hozzánk,

akik a leginkább megértik, mit is jelent nekünk az élet, akikben a mi érzéseink kapnak új erőre, akik győzelemben és vereségben a kezünket fogják, akik megtörik magányunk csendjét!

Az életben nincs igazi kárpótlás, öregem. Ha neked egyvalaki kell, száz másikat megkaphatsz, a száz se teszi ki azt az egyet.

Rossz voltam, s te azt mondtad jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam,
halandóból így lettem halhatatlan.

Sohasem tudhatod, hogy egy barátnak hitt személy, igazából mit gondol rólad, hogy mit mondd rólad. És hogy hányszor hazudik a szemedbe...

Akkoriban úgy éreztem,
képtelen lennék újra szeretni bárkit is,
de mindennél jobban akartam,
hogy engem szeressenek.

Annyira féltem, hogy az érintései csak tovább mélyítik a sebeimet. De amikor vele voltam, a fájdalom egy csapásra elmúlt. Mintha csak gyengéden átölelt volna a szívével. Vele boldognak éreztem magam.

Normális embereknek tovább tart kimondani, hogy szeretlek. Első lépcső, mikor azt hiszed, hogy azt hiszed. Aztán eljön a pillanat, mikor azt hiszed, hogy tudod. Aztán jön az, mikor tudod, hogy tudod, de nem tudod kimondani. És akkor következik az, amikor tudod, hogy tudod és már nem bírod visszatartani.

Egy dolog ránézni egy pasira, és azt mondani: nem rossz. De nem kell mindjárt fülig bele is esni. Különben az embert folyton ide-oda dobálná az élet, valahányszor a véletlen az útjába sodor egy jóképű fickót.

Nincs kockázat a szerelemben, és ezt te is meg fogod tanulni. Az emberek évezredek óta keresik és megtalálják egymást.

A "divat" valójában nem más, mint annak a kifejezése: a te világodhoz tartozom. Én is a te hadsereged egyenruháját hordom, ne lőj rám.

Az ajtók azért voltak zárva, mert soha nem értettem meg, hogy én vagyok az egyetlen személy, aki kinyithatja őket.

“Vannak személyek, akik hozzánk beszélnek, de meg sem halljuk őket. Vannak, akik megsebeznek, de rajtunk még heg sem marad, de vannak személyek, akik egyszerűen megjelennek az életünkben, és örökre nyomot hagynak bennünk.”

Én nem akartalak kisajátítani, csak azt akartam, hogy szükséged legyen rám.

Nem lehetett másként - mondotta halkan -, így kellett legyen. De ha te meghalsz, én is meghalok. Azért éltem, hogy megtaláljalak, s hogy megtaláltalak, meghalunk mind a ketten. Nem hagylak el többet soha-soha… érted? Soha…!

Gyere ülj ide mellém, hadd súgjak valami
A kapocs közöttünk mi kettőnket alakít
Nem kell más, nem érdekel senki
Tőlem Téged senki nem tud elvenni
Hogy veled maradok-e?
Tudod a válasz...
Amíg csak élek mindig nyújtom a támaszt
Itt vagy mellettem, más nem számít
Lelkem egy szikla, de szemed meglágyít
Ha elmennél, nem lenne értelme
Folytatni többé nem kelnék életre!
…
Ha látlak kiráz a hideg, de félek
Hogy elmész, maradj itt ennyire kérlek
Ne menj el vigyázz mindig rám,
És fogd meg a kezem ha rossz útra lépek

Úgy vagyok veled, más nem is jut eszembe
Te engem szeretsz, és nem kell más nekem se
Én őrködök feletted, minden nap várlak
Megnyugodhatsz, mert a szívembe zárlak
Szeretlek... emlékszem, te mondtad
Hiszem, hogy szeretsz, a láng újra belobbant
Tudom az érzések bennünk még így élnek
Mondd, hogy nem álmodtam! Kérlek ígérd meg!

– Meggyógyultam?
– Nem. Maga más, mint a többi ember, de szeretne ugyanolyan lenni. És ez, véleményem szerint, nagyon súlyos betegség.
– Súlyos, ha valaki más?
– Nem, az a súlyos, ha valaki mindenáron ugyanolyan akar lenni, mint a többiek.

Łeszálltál hozzám mint egy Tündér, egy csodálatos látomás
Talán csak egy a sok közül Neked, de nekem nem kell más
Nekem a Te mosolyod kell reggel ha ébredek
És a Te hangod, amikor az életben eltévedek
Az ölelésed, nevetésed, csókod és a vágyaid
A bánatod, a fájdalmad, a titkaid az álmaid
Nélküled számomra itt már semmiben sincs értelem
Hiszen szükségem van Rád, hogy érezzem én is létezem
Két kezemben a két kezed, de lehet másra vársz
Talán egy reggel arra ébredek, hogy Te már messze jársz
Nem lesznek péntek délutánok, nem kéred már, hogy meséljek
Nem lesz cél, amiért küzdjek, nem lesz akiért zenéljek
Veled újra minden szép lenne, s nekem bármit megérne
Hisz Te elfogadtál engem, a hibáim ellenére
Közel hozzád mégis távol tőled, de mindig mellette
A szeretet akkor is kitart ha a harcot elveszted

Egyetlen mondat: köszönöm, hogy vagy nekem,
Nélküled már nem tudom élni az életem,
Remélem ez is elég lesz neked,
Hogy, egyszer elhagysz, én ettől félek,
Bár százszor mondtad, nem történhet meg,
Én bízok benned,
Mégis arra kérlek: maradj velem végleg!
Egyszer egy nap, azt vettem észre,
Hogy a semmiből kerültél képbe,
Úgy éreztem, mindennek vége,
De szavaid szívedből szálltak szívembe,
Szemeid szeretetet szórtak szerte,
Meggyógyítottál köszönet érte!
Álmomban most már téged látlak,
Üres szavak, mik érzelmekké váltak,
Ártatlan gondolatok gyengeséget szőttek,
A problémák melletted egyszerűen megszűntek,
Nem tudom leírni, mit a lelkemben érzek,
A tiédben magamnak helyet kérek...

Egyszerű mosollyal vágom el a torkom,
Ha nem bírom majd tovább, és azt mondom, feladom.
De nem! Az meg biztos nem én lennék,
Ha agyam is akarná, kezeim nem engednék,
Hogy életem, mit szerettem, saját magam elvegyem
Nem tehetem!Neved hűen kell őriznem.
De nem mondtam soha, hogy túlélem,
Remélem, nem várod el tőlem,
Hogy ezt a világot megértsem,
Mert nem értem és soha nem is fogom.
Lehet, képes vagyok rá, csak nem is akarom.

Egy emlék tőlem vagy inkább rólam,
Mi történt, nem kell, hogy mondjam.
Nem kell, mert elárulnak szemeim,
Tudod jól, őszinték a szavaim.

Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd..

Szelidíts meg,
vad vágyak kergetnek,
űznek naponta feléd
s oly esendő vagyok...
Szelidíts meg, hisz szelíden
szikrát lobbantva szeretnék szeretni
holdas éjeken át...
Szelidíts meg, kérlek,
hogy én is gyengéd magamhoz
szelidíthesselek -
álmaim szép szigetén...

Bocsáss meg,
látod, az idő kevés.
elfolynak kezemből a percek.
Bocsáss meg,
tudod, a jövő nehéz,
nem is tudom, mit is merjek.

Bocsáss meg,
hisz lelkem néha
hiányok, árnyak után lohol.
Bocsáss meg,
ha a tél napjaimban
minden álmot letarol.

Bocsáss meg,
ha úgy érezted,
ajándékom hiába várod.
Bocsáss meg,
ha nem érezted
szavaimban a Te világod.

Bocsáss meg,
lásd, titkaimmal
feléd fordulok hitért.
Bocsáss meg -
csak ennyit kérek-
el nem követett bűneimért.

Rámkopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...

Állj mellém, ha tévelyegnék,
hozz vissza, ha elrepülnék,
keress meg, ha majd eltűnnék,
emelj föl, ha lezuhannék.

Szememből indul,de szívemből ered, arcomon gördül, de lelkemre csepeg.

Meghal a rózsa.
Illatteste lebágyad,
Sziromruhája hervadtan lehull,
Az életből egy szépség így kimúl,
Egy rózsa meghal, bimbók feslenek,
S új rózsákat himbálnak a szelek,
Élnek a rózsák.

Meghal a madár,
Daloló ajka néma,
Kéklő azúrba többé nem repül,
A porba hull le fájva, egyedül,
De fönt a fényben millió madár
Dalolja: élet! Élet, nem halál!
Madarak élnek.

Meghalok én is.
Megkövült jégszívemben
Világnyi kín és bánat hamvad el,
Nem sír többé, nem jajdul, énekel,
Ám mialatt én porrá roskadok,
Új, friss szívek köszöntik a napot
Ó, örök élet!

A szerelem nem hoz, soha nem hozott boldogságot. Éppen ellenkezőleg: szenvedés, harcmező, álmatlan éjszakák, örök bizonytalanság, hogy helyesen cselekszünk-e. Az igazi szerelem eksztázis és gyötrelem elegye.

Van egy álom, mely szívemben él, mely rólad szól, és lelkemhez ér. Két karod átölel, szád a számhoz ér, de csak a vágy marad, mert az álom véget ér!

Mostanában sokat gondolok rád, talán többet, mint kellene. Mindig eszembe jut, hogy mi lett volna ha…Mi lett volna ha??? Ha akkor odajössz hozzám..ha nem vagy makacs, ha nem jössz össze egy másik lánnyal... Sokat gondolok rád... De a múlton már kár rágódni, ami megtörtént az megtörtént, nem tudjuk vissza csinálni. Ha megtehetném, lehet, hogy megtenném. De bele szeretnék látni a te fejedbe is, hogy te megtennéd-e. Elgondolkodtat a ha…

Nem első látásra szerettem bele, mint utólag mondani szokták. Nem, ebben nem hiszek. Az ember egy ideig megjátssza, hogy zavarban van, hogy szerelmes, hogy varázslat rabja lett, mígnem észrevétlenül belesodródik, és nem tud többé már szabadulni a szerepétől, sőt nem is akar, mert igazán szerelmes lett.♥

..És most,mikor már minden megtörtént,te pedig könnyen lépsz tovább,nyertél.Mehetsz és elmondhatod mindenkinek!Mond el,amit már én is tudok,kürtöld világgá,írd fel az égboltra,hogy amink volt,az elveszett.Mondd el mindenkinek,hogy boldog voltam,és hogy összetört a szívem.A sebeim még mindig véreznek..Mond el,hogy amit szeretnék az már LEHETETLEN! :( ♥

..A miénk volt a legszebb szerelem.Tudom,a miénk.Megtettem,amit a legtöbb ember nem,de ez nem számított,és most itt vagyok egyedül..Nincs ehhez fogható érzés,azt érzem,soha többé nem akarok lélegezni.Azt mondtad,soha nem fogsz elhagyni,és nézd meg mit tettél velem!!! :(♥

Amikor még az utolsó üzenete a mobilodban van...Amikor minden közös kép láttán a szemedből egy könny kicsordul...Amikor a mosolya még előtted lebeg...Amikor tudod, hogy ezt a mosolyt többé nem nézheted...Amikor eszedbe jutnak a szép pillanatok...Amikor rájösz, hogy soha többé együtt nem lesztek boldogok...Amikor észreveszed,hogy vége.Már nincs veled...Akkor jösz rá,hogy hiányzik és a világon mindennél jobban szereted.Haragszol arra, kit el kell felejtened, s rádöbbensz arra, hogy még jobban szereted.Gyötörni akarnád,de nincs hozzá erőd...Mert tudd meg: még mindig szereted őt!♥

Sose gondoltam volna, hogy Istentől kapok még egy esélyt, de most itt áll előttem Ő, Ő akiben újra megláttam a napfényt, aki ismét boldoggá tud tenni. Kemény időket éltem át, de most, hogy már tudom mit kaptam érte cserébe, megérte, és ha kellene, még százszor újra élném a nehéz pillanatokat, csakis érte. ♥

Szeretlek. Nem vagyok tökéletes, de bármire képes lennék azért, hogy boldoggá tegyelek. Valószínűleg nem veszed észre. Azt hiszed nem érzel semmit, és elhagysz. Hiszen te nem is akartál engem. Nem érdeked, hogy én boldog legyek. Viszont ha már csak a múlt köt össze minket, és eszedbe jutok, rájössz, hogy hiányzom neked, és legbelül mélyen te is szeretsz.

Halk zene szól, szakad az eső,

rájöttem szeretlek, de már túl késő.

Hullanak a könnyeim, mint az esőcseppek,

ülök az út szélén, de észre sem vesznek.

Sok idő eltelik, mire megáll valaki mellettem,

kiszáll az autóból az akit szerettem.

Rámnéz, és a szemében egy könnycsepp ragyog,

magához szorít, megcsókol, s érzem újra boldog vagyok.

Ráírtam egy nagy lapra a neved..amikor megbántasz, letépek egy darabot belőle..most apró pici darabokban hever a lap a földön a neveddel..

Ha adnék egy ölelést, kérnéd a csókot,

ha megkapnád, kérnéd a szívem,

de ha megkapnád elfogyna minden,

s eldobnál apró darabokra hullva,

mert megszerezni a kihívás, őrizni nulla.

Motozzon meg, ne legyen puhány, mi lányok imádjuk az egyenruhát.

Biztosúr, maga biztos úr. Biztos érzi, hogy bűnös vagyok piszkosul. :S :D

Volt egyszer egy herceg és egy hercegnő. A hercegnő elveszítette a hercegét,mielőtt elmondhatta volna, hogy milyen fontos neki és hogy ő jelenti neki a világot. Ha szerelmes vagy, mondd ki, ne titkold, ne szégyelld,mert lehet, hogy mire összeszednéd a bátorságod,addigra akinek mondanád, nem hallja már

Ha megpróbálod a világot a válladon cipelni, először is beleroppan a hátad, aztán beleroppan a lelked is.

Nehéz dolog mosolyt színlelni, miközben úgy érzed, hogy darabokra hullasz...

A szemedben néztem és benne több 1000 álmot láttam
Az én szememben viszont könny volt, és folyton csak a csodákra vártam
Aztán jöttél Te átöléltél, és felemeltél az égbe
Đe egyik reggel arra ébredtem, hogy a gyönyörű álomnak vége.

„Érzed, ahogy az utolsó lélegzet elhagyja testüket. A szemükbe nézel. Ebben a szituációban az ember Istennek érzi magát.”

Egyszer csak megtörtént, hogy elmentünk kocsikázni a gazdáimmal, majd egyszer csak kidobtak onnan. Féltem, nem tudtam mi tévő legyek, egyszer csak valaki meglátott és befogadott. Attól fogva őt tekintettem az új anyukámnak és a férjét apukámnak. Boldogan éltünk , majd egyszer csak össze haverkodtam egy lánnyal és együtt mentünk sokfelé. Volt hogy kimaradoztunk éjszakára és csak másnap reggel jöttünk haza. Bevallom féltem egy kicsit, hogy megszidnak otthon. Egyik héten a szüleim elutaztak egy hétre és addig a családtagjuk vigyáztak rám. Megint kimentünk éjszakára és valamit össze ettem az erdőben. Másnap nagyon fájt a hasam és egyfolytában csak hánytam a szüleim gyorsan haza jöttek , mert aggódtak értem. Kihívták a doktorbácsit és megvizsgáltattak. Nem mondott semmi rosszat. Egyik este kimentünk ismét az erőbe, a szüleim megkerestek és habzó vér mellet megtaláltak feküdni, majd haza vittek.Majd teltek a napok és egyre rosszabb lett az állapotom a lábam lezsibbadt nem tudtam járni, két lépés után össze estem. Anyuék ismét kihívták a doktor és azt mondta, hogy becsípődött a lábam.Két hétig szenvedtem. Majd egyik nap egész este sírtam a fájdalomtól nem tudtam mit tegyek annyira fájt már. Másnap anyuék kihívták a doktorbácsit ismét és mondták altassanak el, hisz így jobb lesz nekem. Elaltattak s most itt vagyok a mennyben és köszönöm anyu és apu ,hogy annyit törödtetek velem. Megbocsátottátok a sok rossz dolgot amit elkövettem.


Nyugodj békében drága Bondó örökre a szívemben fogsz élni és soha nem felejtelek egy percig sem.

Lélekszó 3. - Halottak napján

Gyújts gyertyát hogy ne féljek, hogy sötétben is lássam a fényt, gyújts gyertyát lángja égig érjen, hogy hazaérjek mielőtt örökre elvesznék. Gyújts gyertyát és imádkozz értem, hogy megtaláljam a helyes irányt gyújts gyertyát, hogy megkönnyítsd szenvedésem, gyújts gyertyát és emlékezz rám.

Helyettetek

Amerre én megyek kőbe vésett nevek és keresztek mutatják mikor és meddig élt, s ma emlékezni megyek, gyertyát égetek, értetek magamért mindenkiért. Amerre én megyek ismeretlen arcok néznek rám bíztatva kár a könnyekért, és koszorút teszek, összerakom kezem, értetek magamért mindenkiért.

Emlékezve

Temetőben, csendben szeretteinkre emlékezünk. Eljöttünk hozzájuk, hogy kicsit velük legyünk. Gyertyát gyújtva sírjaik előtt állunk, imára kulcsoljuk össze a kezünk. Virágot, koszorút helyezünk el. Távol vannak ők, mégis oly közel.