Fáj, hogy ennyire szeretlek ... mert ha rád nézek, látom, hogy ez téged mennyire nem érdekel.

Nem mindenki azért hagy el, mert el akar menni.. van aki azért megy el mert már nincs értelme tovább maradni.

Kérlek, hogy emlékezz úgy, ahogy én, barátod voltam és Te jó barát. Szebb volt a szép akkor, és több volt a fény, velünk volt boldog az egész világ.

Már egészen elfelejtettem, milyen érzés boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt belehalni.

De nehéz nevetni,amikor sírni kéne,
Csillagot hazudni a beborúlt égre!
Vidám nevetéssel verni fel a házat,
Mikor a szívem mélyén ott a bánat.

A barátság olyan, mint a gyertyák: van ami gyorsan kialszik, egyetlen kis széllökéstől;van olyan, ami egy darabig ég, de aztán elillan.. és van, ami örökké tart, és megvilágít mindent.

Ha az élet a dal, akkor a szerelem a dalszöveg.

„..Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, -
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.”

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod
Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szíved,
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,
Amikor vágyod ölelését s csókjait,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd, ahogy nyújtja a két kezét,
Amikor nem bírod már, kibuggyannak a szavak,
Amikor nem bírod már türtőztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy Ő is eleped érted,
Amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél is mellette,
Amikor már Önmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért ne, hisz egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!

A szíved a szereteted,
A szereteted a családod,
A családod a jövőd,
A jövőd a sorsod,
A sorsod az ambíciód,
Az ambíciód a vágyakozásod,
A vágyakozásod a motivációd,
A motivációd a hited,
A hited a békéd,
A békéd a célod,
A célod a mennyország.

Figyeld meg, mennyi mindentől függ, hogy milyennek látod a világot. Ha szerencse ér, mindent boldognak látsz. Ha siker ér, megdicsérnek vagy tapsot kapsz, minden derűs körülötted és jónak látod a világot. Ha erősnek, egészségesnek érzed magad, a legnehezebb feladatokat is gyerekjátéknak találod. Ha sok a pénzed, semmit sem tartasz drágának. Ha a gyomrodat elrontod, fejed fáj, balsiker ér, vagy gondok lepnek meg, egyszerre sötétnek látsz mindent és hajlandó vagy a legnagyobb elkeseredésre. Hej, pedig a világ, az élet szép, mert aki teremtette, csak szépet alkotott! Ha mégis csúnyának találjuk, a hiba bennünk van.

Esik az eső. Könny keveredik

a hideg ősszel.

Siratom magamat.

Jó lenne odabújni hozzád,

hosszan ringatózni veled.

Kérlelni, hogy el ne eressz,

ha mégis elmennék.

Bánatba bódít az ősz,

nyugtalan szívverésem

meg ne rémisszen.

Itt vagyok még, várom,

hogy újra megölelj,

s abban a metszéspontban

meg is születhetek újra -

veled.

Küzdeni csak akkor tudunk, ha van miért. Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.

A sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan - már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami.

Tudj örülni a kis sikereknek! Ne azt nézd, milyen messze vagy még, hanem azt is, ahová már elértél!

Az benne van a bölcs könyvekben, hogy szeress meg higgy meg örvendj meg légy boldog - de a "hogyan" az nincs! "Szeresd az ellenségedet!" Ezt értem. De hogyan, ha egyszer utálom és gyűlölöm? "Légy boldog!" Hát persze. De hogyan, ha boldogtalan vagyok és kétségbeesett? "Ne félj!" De hogyan, ha szüntelenül szorongok, és be vagyok tojva?

Lelkemben úgy fáj a hiány.

Nem ölelhetlek ma sem!

Üvegen sikoltó gyémánt

Karcolata a szívem.

Vágy bűvölete igéz

Szenvedő szívemhez utat.

Lágyan simogató kéz

Emléke bőrömön suhan.

Szemhéjamon égőn vibrál

A tegnapi puha csók.

Szívem kínnal égbe kiált:

Nem tegnap akarom! Most!

Imát rebeg tűzforró szám:

Csókod enyhítse vágyam!

Szerelmes ölelésed után

karodban égjek lázban!

Érezzem a vad szenvedély

Tűzpiros égig repít!

Testem íves gyönyörben ég,

Mit szerelmed csendesít.

Nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki.

Köszönöm neked a lélek-gazdag éveket,
mit tőled távol élek, mégis melletted.
Köszönöm a varázst, sok csillagfényes percet,
színes álmainkra masnit kötő kezed.
Köszönöm a szemed, köszönöm a lelked,
értem dobogni meg nem szűnő szíved.

" Ne arra törekedj, hogy többnek lássanak, mint ami vagy, hanem, hogy több legyél, mint aminek tartanak. "

S mégis van az egészben valamilyen rejtélyes, magyarázhatatlan egyensúly. Néha már azt hiszed, kiborulsz, olyan erővel röpít a magasba és ejt a mélybe - s ez a halálos lengés mégis öntudatos, csodálatos törvények vigyáznak reád, egy mértani képlet rögzített ábrája vagy...
Hinta. Valami tartja, fogja az egészet.

Jó lenne hinni,
hogy igaz még a hit;
a szó, a mosoly, a szeretet -
hogy nem takargat semmit.

Jó volna hinni, hogy mindez
jelent még valamit.

nem az az igazi, akivel le tudnád élni az életed...az igazi az, aki nélkül nem tudnál élni.

Ha feladod, akkor elveszítetted! Ha sírsz, akkor még szereted, de amíg szereted, addig nem veszíted el. Lehet, hogy csak belül, emlékként, de akkor is örökre a Tiéd lesz!♥

Van, hogy valakire nagyon büszke vagy. Szeretnéd megmutatni az egész világnak, hogy megismerjék, hogy szeressék, hogy elismerjék őt. De nem teheted. Nem mondhatod el senkinek, hogy te ismersz, szeretsz egy rendkívüli lényt. De így is büszke lehetsz rá. A szívedben, a lelkedben

Attól tartok, téged akarlak szeretni. Így döntöttem. És miért ne lehetne villámcsapásszerűen beleszeretni valakibe? Sokkal időigényesebb, hogy kiábránduljunk belőle

Ott volt ő s ott voltam én,
A fényben éltünk még,
Odaígérte nekem szerelmét.
Megszületett ő is,
megszülettem én is...
Eltelt azóta sok-sok év,
de még mindig elkeseredetten keressük egymás lelkét.

Nem kell, hogy igaz legyen, nem baj, ha csak álom, de fordulj meg, kérlek. Nem mese, nem álom, hogy egy nap mosolyogni láttalak. Lehet, hogy becsaptam magam, lehet, hogy álmodtam, amikor azt hittem, mosolyod nekem szól, de nem lehetett tévedés, nem lehetett álom, amikor nevemen szólítottál... Soha nem volt tévedés, és soha nem volt álom, hogy szeretlek téged

Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?

Ady Endre - Tüzes seb vagyok

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

lehunyom a szemem, s elképzelem hogy lassan megáll az idő, és én feléd nyújtom a kezem Te felém nyúlsz mosolyogva, és vissza mosolygok kérlek repülj a menyországba velem, mert számomra Te vagy akit Kincsemnek nevezhetek, mert te vagy aki fényel tölti be a lelkem. Engem elvitél oda.. ahol egészen meg változtam, és ahol egészen is más lettem. Látom magam miként a naplementében kézve fogva veled sétálnék, csak hogy Te élhess ne vessen meg a baj, én azért a zenémel és az életemmel fizetnék. Nem várom a válaszod mert már ismerem, de csak annyit kérek hogy emlékezz rám, mert rólad szól az életem.. rólad szól.. minden rólad szól, a vágyról ez a szám mögöttem egy elrejtet világ, hol az öszes láng kialudt, de érted mindig égve maradt. Egy álom altat el, és elvisz engem oda hol együtt táncolunk a fényben, együtt a csilagok allatt.. Jah.. a csilagok allatt.


Érted meghalnék, darabokra szakadnék, érzem hogy az álmom ketté hasít, mikor veled vagyok látom hogy egymásnak teremtettek, és hogy az élet csak a jóra tanít. Nem választ el senki nem áll utunkba én érted nyújtom a kezem, És nem kérek mást, csak annyi hogy légy boldog, s repülj a mennyországba velem.. Jah.. légy boldog, s repülj velem a menyországba.

Eszes lény az ember, tehát mérlegel: tegye, ne tegye. S közben kuncog benne a lélek:
"Csak töprengj, okoskodj - dönteni úgyis én fogok, sőt már döntöttem is, ha te még nem is értesültél róla."

Az egyetlen elveszett dolog az idő, amit haragunk és panaszkodásunk miatt vesztegettünk el. Vigyázni kellett volna arra az időre. Létrehozni azalatt bármit, egy asztalt, egy levelet, egy szerelmes dalt.

Ne sírj! Szép az ismeretlen, amikor a felfedezésére indulunk. Harcolni fogok a hazámért. Ne nézd a szememet, mert örömömben sírok, hogy teljesíthetem a feladatomat, és bánatomban, hogy te könnyezel.

Mindig várjon rám, akkor is, ha egy nap azt mondják majd, hogy eltűntem. Nem lesz igaz. Még ha el is kellene tévednem a sivatagban, a Szaharában, a szeme ragyogásából fogok inni.

Meghalok és feltámadok minden nap, minden egyes festményemben. Azért dolgozom, hogy megmutassam, amit magam sem értek, amit olyan rosszul fejezek ki, de amit azért tudok. Egyszóval a titkomat. Drága barátom, Maeterlinck... azt mondta: "Az élet titok, a halál a kulcs, az pedig, aki elfordítja kulcsot, eltűnik titokban."

Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni.

A szerelem elősször gyönyört ad, de végül csak fájdalmat a szívnek. Mikor túlságosan szeretünk, nehéz észre venni, hogy már nem szeretnek bennünket. Forgandó a világ, nem örök tehát a szerelem se. A szerelem megfordított hideglelés: elősször forró, azután hideg. Ahol a szeretet véget ér, ott kezdődik a gyűlölet.


Nem lépsz hozzám közel
Már gondolatban sem játszod el
Nem mosolyog úgy mint Te senki más
Miért kell néznem mégis valaki mást?

Visszalopnék én ha tudnék minden órát
De nincs erőm, hogy kiálljak még egy próbát
Néha rám tör még az összes szép emlék,
De Nélküled mind elhagyott ajándék

Egyszer hinnünk kéne
Azt, hogy nincs még vége
Látod, érted újra itt vagyok
Miért vagy mégis büszke
Látod, így megy tönkre
Minden, és mégsem indulok

Rohanok a hosszú éjen át
Figyelem a félhold halk szavát
Ő az, aki mindig Téged néz
És elmondja, hogy nélkülem még félsz

Egyszer hinnünk kéne
Azt, hogy nincs még vége
Látod, érted újra itt vagyok
Miért vagy mégis büszke
Látod, így megy tönkre
Minden, és mégsem indulok

Csak Téged hív minden apró részem,
De elveszít
Érzem széthullok már,
De Te összerakhatnál
Mondd, miért nem figyelsz rám?

Egyszer hinnünk kéne
Azt, hogy nincs még vége
Látod, érted újra itt vagyok
Miért vagy mégis büszke,
Látod, így megy tönkre
Minden, és mégsem indulok

Derűs égről hull az éjben a csillag,
Sötét bútól szememben a könny csillog,
Csillaghullás nem árt a fényes égnek:
Könnyhullatás gyógyít, ha fáj a lélek.

Lenyugodt már egész falu, jó régen,
Magam vagyok benne egyedül ébren.
A mély csöndben nem hallatszik semmi más:
Csak ajkimról a sok sűrű sóhajtás.

Ablakodnál kérem Istent, te rossz lány:
Ne verjen meg, hogy hűtlen valál hozzám!
S megcsókolom a küszöböt zokogva:
Tudom, hogy ott – lábaidnak a pora...

Csak szeress leányka,
Tisztán szeress engem...
Szívben a szerelem
Az igazi gyöngyszem.
Tiszta, nemes érzés,
Ha hevül kebledben,
Bár zivatar jöjjön:
Nem tör meg semmi sem!
A szívnek virága
Egyszer nyílik csupán;
Használd fel az időt:
Légy boldog kis leány!
Oh! nem fény, kincs,
ami A szívnek nyugtot ád:
Mindennél többet ér Egy hű, igaz barát.

Szép szemednek tengerében
A boldogság ott világol.
A baj, a gond, mi érted ért:
Nem egyéb, csak játszi álom!

Rózsaajkad csengő szava
Lelkem újra felhevíti;
Boldog vagyok a tudatban:
Én bírom szíved, más senki!

És ha fejed ide hajtod
Lázasan zajló keblemre:
A mennyország boldogsága
Százszorosan jut eszembe.

Ne haragudj! Ne haragudj!
Nem én vagyok annak oka,
Hogy engem a mostoha sors
Tőled ilyen távol doba.

Fenn az égen annyi csillag
Egymástól oly távol, messze:
Mégis nyájasan köszönti
Sugaruk a másik, estve!

Ne haragudj! Ne haragudj!
Mosolyogjon kökény szemed.
Jer galambom, kis leánykám:
Te bírod az életemet.

A félelem kopogtatott az ajtón. A hit kinyitotta, és már nem volt ott semmi.

A szív szeret az ész tudja nem lehet. Így ketten örök ellenfelek. Az ész már lemond a szív még remél ám hiába az okos ész, az érző szív ezerszer többet ér!

Most úgy érzed magad, hogy a világ összes drogját ki szeretnéd próbálni. De a világ összes drogja sem tudná megváltoztatni, azt az érzést, hogy az egész életed csupán egy álom volt és csak most ébredtél fel belõle...

Csak egyszer sírnál úgy,
ahogy én érted,
csak egyszer éreznéd,
amit én érzek,
csak egyszer látnád,
a könnyet arcomon,
s megtudnád milyen,
az igazi fájdalom...

“..És mikor rám néznek az emberek, mindig megkérdezik: “Miértvagy olyan szomorú?” Honnan tudják? Miből látják? A szemem?A szemem hogy mondd el ennyi mindent? Hogy tanuljam meg elrejteni,ami fáj? Azt hiszem, mindenki meglátja rajtam, csak az nem, aki amúgy sem lát semmit...”

Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.- Az álmoknak is van színe?- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.- Milyen színű az öröm?- Fényes, kis barátom.- És a magány?- A magány az ibolya színét viseli.- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.- Na és a szerelem?- A szerelem színe a telihold.- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett."

'Felemelsz, aztán a földhöz vágsz.. sohasem vagyok biztos az érzéseimben, mikor velem vagy. Őszintén megnyíltam előtted, de nem tudom miért, hisz te sohasem mondod ki igazán, ami a fejedben jár.. és ez olyan, mintha törött üvegen járnék: tudni akarom, de nem akarom megkérdezni.. Magadhoz engedtél, de néha a szemeid oly üresek, hogy belül megfagyok tőle..'

Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit a reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek szereplőin lehet látni. Én vagyok az a lány a bulikról meg piknikekről készült fotókon, aki, amúgy szemre, csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy. Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta. Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom..

Azt mondtam magamnak, hogy mostantól erős leszek, annak ellenére, hogy egyes egyedül vagyok és sírok. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól boldog leszek és nem aggódok, annak ellenére, hogy akit szerettem, elvette minden boldogságom. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól senki miatt nem esek megint pofára, annak ellenére, hogy titokban most is szeretek valakit. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól megpróbálok túllépni azon a valakin, annak ellenére, hogy most is sírok, miközben gépelem mindezt és arról a valakiről álmodozom. Nehéz azt tettetni, hogy boldog vagy, nehéz nem próbálkozni, és nem szeretni azt a valakit. Nehéz továbblépni, mikor úgy érzed, egyes egyedül vagy.

"Elmélyülten húzta a vonalat a homokban. Én csak mosolyogtam rajta, hisz olyan nevetségesnek tűnt, ahogy egy fiatalember erőlködik, hogy a kör mértanilag pontos legyen. Talán körzőt is használt volna, ha nem mérföldekre vagyunk a civilizációtól. Rajzoltak nekem már sok mindent gyermekkoromban, legtöbbször piros kis szívet, de egy idilli családi képre is emlékszem, amit valamelyik kis hódolómtól kaptam még évekkel azelőtt. De még senki sem akart nekem kört rajzolni a homokba az éjszaka közepén. De Ő megtette.- Tudod, sokat gondolkoztam, mit adhatnék neked a mai különleges napra - szólalt meg miután befejezte a rajzolást. -A születésnapom csak jövőhónapban lesz - ellenkeztem vele.Megfogta a kezem és a kör közepébe állított.- Mikor kisgyerek voltam, egy nap édesanyám lehozott a partra - folytatta. - Fogócskáztunk, homokvárakat építettünk, miután kellőképpen elfáradtunk leültünk a homokba. Váratlanul a kezébe vett egy kavicsot, mellyel egy kört rajzolt. Felemelt és a kör közepébe ültetett. Majd azt mondta: "Van egy világ a lelkemben, talán pont ilyen alakja van, melynek Te vagy a közepén." Megöleltem. Hosszú percekig csak álltunk egymásba fonódva, anélkül, hogy bármelyikünk is megszólalt volna. Kapcsolatunk legszebb pillanatai voltak.Azóta évek teltek el. Az életem során rengetegszer kaptam már szívet képeslapra, bögrére vagy épp ágyneműre nyomtatva. De csak azon a nyári éjszakán, csak akkor egyszer, kaptam valakitől egy kört, melybe egy egész világot zárt."

"Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét."